Mely csapatokat visszeresen viszik, Lehet-e szárnyalni varikozással

SZÁM, Mely csapatokat visszeresen viszik Csak az állandó kajálás, az ne lenne, mindig csak az éttermekbõl meg a társasági életbõl van a córesz. Pintér Sándor például korabeli híradások szerint egy többszereplõs vacsora mellõl állt fel anno, hogy villámgyorsan, mindenki más elõtt ott legyen az ügetõnél bizonyos bizonyítékügyben, Homoki János kisgazda honvédelmi államtitkár pedig három éve sérült lábak visszérrel újlipótvárosi sörözõben találkozott állítólag az olajügyben érintett egyik cég vezetõjével.

Jani házhoz ment. A kisgazda képviselõ, akit ezek szerint bárki lízingelhet interpellációra, október én azt kérdezte Kuncze Gábor belügyminisztertõl, miért tartják elõzetes letartóztatásban Csikóst, hiszen ha egyszer „minden bizonylat a nyomozóhatóság rendelkezésére áll, indokolatlannak tûnik a súlyosan szívbeteg Csikós úr fogva tartása". Homoki érdekes összefüggést állított fel: „Köztudomású, hogy dr.

A rendszerváltást követõ évben ezredest csináltak belõle, amikor már a BM Adatfeldolgozó Hivatalt vezette. Pontosan tudta, kik dolgoztak ügynökként a sajtóban, a politikai és gazdasági életben, továbbá mely bûnözõk védettek.

Tehát minden fontos emberrõl mindent tudott.

Az Energol Rt. Szerencsére egy kisgazda az ilyenhez nem asszisztál, azt ugyan még gyorsan nyomatékosítja, hogy õ nem Csikós urat védi „védjék meg a saját elvtársai"de egy szeeerencsétlen idõs emberrel szemben az ilyesmi egyszerûen az ártatlanság vélelmének, a személyiségi jogoknak a lábbal tiprása.

mely csapatokat visszeresen viszik Nem emlékszünk pontosan, hogy Homoki János interpellált-e Dávid Ibolyához Kunos Péter ügyében, de ha igen, a rohadt arányban túlsúlyos libsi sajtó elhallgatta. Apró adalék: a Tények címû hírmûsor szerint Csikós „elõzetes letartóztatását három nappal az as kormányváltás, így tehát a kisgazda miniszterek és államtitkárok hivatalba lépése után szüntette meg az ügyészség.

Pontosabban: lapzártakor csak az operatív anyag elsõ oldalán levõ összegzést nézhette meg, az állítólag több vezetõ kisgazda nevét is tartalmazó jelentést magát nem. Ha azonban jogállam van, és lehet-e enni húst visszérrel az olajbizottság egyes nyilván ellenzéki tagjai információkat, vélt és valós összefüggéseket szivárogtatnak ki a sajtónak a látott dokumentumokból, majd sajtótájékoztatót tartanak az olajügyek kormánypártokat érintõ összefüggéseirõl, akkor talán illendõ lenne, hogy magával Homokival is tudassák, amit róla tudnak.

Az olajbizottság tagjai is éppúgy országgyûlési képviselõk, mint Homoki kolléga, rejtély, hogy egyesek mitõl egyenlõbbek másoknál, ha titkos iratokba való betekintésrõl van szó. Lassan a közvélemény is megfárad, eltompul, ha csak meghall bármilyen botrányos nevet, míg végül már magát a botrányt sem látja mely csapatokat visszeresen viszik, amikor kell.

Az ily módon eltompított közönséget nevezzük választópolgároknak. György Péter: Mai magyarok és mai magyar romák. A jövõ héten Szikinger István hozzászólását olvashatják. A cigányság sok évszázados kirekesztettségét, az úgynevezett cigánykérdést nem lehet megoldani.

Magam részérõl boldog lennék, ha e darabban résztvevõ szereplõk: a kormány, a többségi civil erõk, a roma elit, a szakértelmiség, valamilyen elemi konszenzusra támaszkodva, elkezdenék kezelni a krízishelyzetet.

Mindenekelõtt annak a felismerésére lenne helyes eljutni, hogy krízishelyzet mely csapatokat visszeresen viszik, s ha ez valamelyest ésszerû cselekvést váltana ki a szereplõkbõl és csökkentené a feszültségeket, megteremtõdne egy hosszabb lélegzetû program megvalósíthatóságának esélye. Téves az a feltételezés is, hogy, akár csak a téma kezeléséhez hány milliárd kell a költségvetésbõl.

Ha igaz, amit az elõzõ és a mostani kormányfõk ez ügyben közöltek, tudniillik hogy eddig évi három- idén 4,8 milliárd forintot invesztáltak a költségvetésbõl a cigányság érdekében a legfrissebb licit Hende Csaba 7,2 milliárdjaakkor érthetetlen, miért mélyül a krízis a gazdasági fellendülés ellenére.

Nem kevésbé tûnik üresnek a plusz egymilliárdot követelõ OCÖ-álláspont, mivel eddig öt, most éppen hat kilométer autósztráda építési költségének megfelelõ összeggel ott vagyunk, ahol a part szakad. Szégyenkezem is leírni, anynyira evidens, hogy a mostani szervezeti és módszertani felállásban az említett összeg mely csapatokat visszeresen viszik sem enyhítene a krízisen a pénzfelhasználás inadekvát módozata miatt.

Ha már pénzekrõl szólunk, megjegyezném, hogy a PHARE regionális fejlesztési támogatásai segíthetnének a pénzhiány állandóan hangoztatott érvének elhallgattatásában. De ismétlem, messze nem a pénzhiány a mostani állapot egyedüli oka. Alig lehet ma újságolvasó, aki ne tudná, hogy mely csapatokat visszeresen viszik romák visszér kinesio szalag többségének mai, patetikusan gyászos helyzete milyen öszszetevõkbõl áll, így felsorolásuktól most eltekintek, már csak azért is, mivel a vita során megjelent cikkek ezt már bõségesen megtették.

A kirekesztés természetrajza A hivatalos trombus képződés és visszér inkább az integráció hiányosságáról ejt néha könnyes szavakat ahelyett, hogy a gyógyszer visszér gyógynövények a visszérkrémek segítenek, okait venné szemügyre.

A kirekesztést nem lehet egyszerûen a szegénységgel azonosítani, bár annak fontos összetevõje. Széles, dinamikus fogalomról van szó, amely nemcsak a társadalmi részfolyamatokból - mondjuk a fogyasztásból - hanem a res publicából való kiesést személyesíti meg, és az elszigeteltségtõl a teljes kitaszítottságig terjed.

Az, hogy nálunk az egyes csoportok mindinkább a társadalom peremére szorulnak, s ez a jelenség már a nyolcvanas évekkel kezdõdõen erõsödik, nem jelenti, hogy mindegyik azonos sebességgel vagy mélységben tapasztalja kirekesztettségét. Sõt, az egyes csoportokon belül sem azonosak a folyamatok. A romák esetében például egy vállalkozói tradícióval rendelkezõ vékony réteg gyarapodni tudott az új körülmények között is, míg a többség sorsa jelentõsen romlott.

Próbaperek azt is bizonyítják, hogy egy állásra jelentkezõ roma munkához jutásának esélyei, etnikai hovatartozása okán, eltörpülnek a hasonló képzettségû, többségi jelentkezõhöz képest.

Az iskolai szegregáció is hasonló okokra vezethetõ viszsza. Tehát a kirekesztõdésnek is megvannak a specifikumai, amelyek nemcsak a gazdasági folyamatok, hanem az össztársadalmi értékek és az uralkodó mentalitás képzõdményei. Ezzel a többlethátránnyal minden, magát komolyan vevõ kirekesztés elleni politikának számot kell vetnie. Az EU-szellem titkosítása Évtizedek óta élõ tematika Európában a kirekesztés okozta károk kutatása, elemzése.

Különösen elõtérbe került a téma a munkanélküliség látványos növekedésével, amelyrõl a háború utáni keynesi ihletettségû gazdasági növekedés már-már elszoktatta a társadalmat. A nyolcvanas évektõl fogva azonban már az európai intézmények is gondolati és politikai arzenáljukba iktatták a kirekesztés elleni tevékenység szükségességét. Mintha a hazai a csatlakozási eufóriából kimaradt volna ez a nézõpont.

Lehet-e szárnyalni varikozással

A nyugati példák nem hiányoznak: Franciaországban a Társadalmi Szolidaritás Minisztériuma már elnevezésében is a helyes intenciókat fogalmazza meg. Tony Blair kormánya egy kirekesztettség ellenes egységet hozott létre, mely interdiszciplináris módon kutatja, feldolgozza a kirekesztés állapotát és okait az országban, majd politikákat fogalmaz meg.

Sõt, az Európai Dialógus keretén belül régiónk hat országát beleértve Magyarországot megcélzó projektet hoztak létre Roma jogok és az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés elõsegítése címen, amelyben a britek a kirekesztés és rasszizmus elleni technikák tapasztalatait ajánlják fel országainknak. E két ország, hogy csak ezeket említsem, nem azért alakított ki politikákat és intézményeket, mert ezt úgymond „megengedhetik maguknak" gazdagságuk okán, hanem mert ez a társadalmi érzékenység egyben elvi-etikai álláspont is.

A másik „titkosított", szerintem kardinálisan fontos hozam az európai politikai értékrendszer és demokratikus gyakorlat kiszélesítésében a szubszidiaritás elvének alkalmazása.

Ferencvárosi koktél

Ez a kacifántos nevû fogalom a racionalitás gyõzelme, mivel azt hirdeti, hogy a társadalmat érintõ határozatokat azon a szinten kell meghozni, ahol a leghatásosabbak.

Hogy egy triviális példával éljek, a csajágaröcsögei nyilvános illemhely elhelyezését ne az Egészségügyi Minisztérium illetékes osztálya, de még a megyei tisztiorvos sem, hanem a lakosok szükséglete határozza meg.

Ez a módszer két látszólag ellentmondásos kívánalmat tételez fel: úgy kell kialakítani a döntéshozatali technikát, hogy az ne csak az érintettekkel történõ párbeszéden alapuló konszenzusra támaszkodjon, hanem hogy harmóniában legyen az alkotmány és a törvények szellemével és betûjével. Hiszen a helyi többség adott esetben rasszista jellegû döntést is támogathat egy kisebbség ellen, sõt, e döntés mellé állíthatja a helyi választott politikusokat is, akik a választási aritmetika alapján „megfeledkeznek" a törvényesség szellemérõl.

De a demokráciának, ahhoz, hogy valóságosan mûködjön, vállalnia kell az ilyen ellentmondásokat, s mindenáron érvényt kell szereznie az emberi és kisebbségi jogoknak, mert ha nem, kevés különböztetné meg a diktatúrától.

Azért igyekeztem kiásni a „titkosításból" ezt a két elvet, mert nemcsak alapját képezhetik egy hatékony kirekesztés elleni politikának és gyakorlatnak, hanem egyben növelhetnék a polgárok részvételének esélyeit, a siker egyik fontos feltételét. Az EU regionalizálási követelménye, eme elvnek a gyakorlatba való átültetése a tagországokban már megvalósult, s ha ezt miniszterelnökünk tanácsadója feleslegesnek tartja is területünk kicsinységére és a megyerendszer történelmi gyökereire hivatkozva, attól még hatékony formája a társadalmi fejlõdésnek és a demokrácia kiszélesítésének.

Mintha Belgiumnak például nagyobb lenne a területe, és a történelem elkerülte volna az országot. Különösen fontos ez a követelmény a kirekesztettek esetében, hiszen a partneri viszony a társadalomba való integrációjuknak, citoyen tudatuk fejlõdésének konkrét feltétele. Az elnémítottaknak hangot kell adni ahhoz, hogy partnerekké válhassanak. Kirekesztés elleni programot Ha valamilyen mágikus megvilágosodás okán a kormány a kirekesztés a varikózis miatt kirúgták a munkából nemcsak megállapítaná lásd társadalmi kettészakítottság sûrû emlegetésehanem a politika szintjén tenni is akarna ellene, az erre szánt költségvetési öszszeg százszorosa is kidobott pénz lenne, ha azt a mai felállásban próbálná felhasználni.

Tárcaközi bizottságok, a tapasztalat szerint, akkor jönnek létre, amikor a megoldás elodázása a cél. Ha ez rosszhiszemû feltételezés lenne, akkor sincsenek meg az eszközök-intézmények, amelyek egy ilyen típusú programot megvalósíthatnának.

Központilag meghatározott elvek és a megfelelõ keretösszeg természetesen nélkülözhetetlen feltételek, azonban a tárcák helyi programrealizáló képessége közel áll a nullához. Ezenkívül a féltékenyen óvott szektoriális mundérbecsület sem mely csapatokat visszeresen viszik a sokrétû helyi problémák komplex kezelésére. Ha másért nem, azért, mert csak ezen a szinten lehetséges azt a dialógust megvalósítani, amely mozgósíthatja az elsõrendû érintetteket, akik, ha csak befogadói szerepre vannak kárhoztatva, továbbra is eltartottaknak tekintik önmagukat.

Ha egy országos - de mondjuk, a munkanélküliség statisztikai adataira támaszkodó, tehát területileg célzott - politika, majd program és annak adekvát intézményei jönnének létre, az esetleges helyi, önkormányzati „ellenállás" sem tudná megakadályozni megvalósítását.

Esetünkben a valamennyi kirekesztés ellen fellépõ politika lenne ajánlatos, szemben egy etnicizált, csak romákat megcélzó politikával, mivel a nem roma marginalizált lakosság, szociális és gazdasági vonatkozásban, nem különböztethetõ meg a romák többségétõl. Másrészt elejét venné annak a széles körben elterjedt elõítéletnek, hogy a romákat privilegizálja a költségvetés.

Az azonban nyilvánvaló, hogy a romák esetében az oktatási, kulturális és életviteli, de fõleg az etnikai diszkrimináció és szegregáció különös gondoskodást igényel. Nyilvánvalóan igyekezni kell, önös érdekükre hivatkozva, megnyerni a többségieket egy ilyen politika mely csapatokat visszeresen viszik hallgatólagos elfogadására.

Sikere hozzájárulna az elõítéletes gyûrõdések kisimításához is. Nem az állami bürokrácia növelése a cél. Már azért is alternatív típusú intézményekrõl beszélünk, mert multidiszciplináris, több területet érintõ a jövedelemszerzéstõl az iskoláztatásig, a lakáshoz jutástól a családtervezésig, a szociális jogok érvényesítésétõl a kulturális identitás megtartásáigegységes elvû és irányítású, résztvevõi módszerek alkalmazásával végeznék feladatukat.

• Nőileg - II. évf., sz., július-augusztus by NŐILEG MAGAZIN - Issuu
• Összefont frizurák Frizura: pataki melinda sarolta Modell: Bedő Boglárka fotó: angyalosi beáta 24 omantikus, elegáns és nyáron igencsak kényelmes viselet a befont haj.
• Sokféle tulajdonság vagy magatartásforma szimbolikus állataként kínálja magát ez a különös kis állatka.
• Lehet-e szárnyalni varikozással Lehet-e szárnyalni varikozással Kérdés az: Lehet-e szárnyalnom, Vagy a szívemet fájlalnom.

Bár szerénytelenségnek tûnhet, itt az Autonómia Alapítvány példájára kell hivatkoznom. Ha az utolsó évtized alatt megvalósított ezernyi helyi program elérte, hogy a roma közösségek 90 százalékban visszafizessék a mely csapatokat visszeresen viszik nélkül adott kölcsönöket, akkor ennek az a titka, hogy az elsõ perctõl kezdve párbeszéd és nem utasítgatás, tiszteletteljes hang és nem csendõrtegezés, bizalom és nem lenézés jellemezte a munkastílust.

Bebizonyosodott, hogy szeret a cigány szántani, ha a maga ura. A befogadás törvénybe iktatása A kirekesztés ellen lépett fel Mádl elnök minap az ENSZ millenniumi közgyûlésén, amikor egy nemzetközileg kötelezõ egyezményt sürgetett, amely védené a nemzeti kisebbségek jogait úgy is, hogy feljogosítana nemzetközi szerveket egy adott országban e jogok védelmére.

Dicséretes kiállás ez a kisebbségi jogok mellett, s azzal, hogy aláveti a nemzeti szuverenitást egy magasabb értéknek, az emberi jogok védelmének, lándzsát tör a nemzetközi jog modern értelmezése mellett. Magától értetõdõ tehát, hogy ez az interpretáció az itthoni jogrendszerre és gyakorlatra is kiterjedne, mármint az itthoni, s nem csak a határon túli kisebbségekre.

Ez a hivatalos állásfoglalás annál is inkább kapóra jött, mivel idén júniusban az Európai Unió Tanácsa törvényhozásra hívta fel tagjait annak az elvnek az érvényesítésére, amely magas fokú védelmet nyújtana és egyenlõ elbírálásban részesítené a személyeket, függetlenül faji vagy etnikai hovatartozásuktól.

A dokumentum elsõ fejezetének második pontja a következõkben definiálja a diszkriminációt: mely csapatokat visszeresen viszik az tekinthetõ közvetlen diszkriminációnak, amikor összehasonlítható helyzet esetén egy személy, faji vagy mely csapatokat visszeresen viszik hovatartozása miatt kevésbé elõnyös elbánásban részesül vagy részesült, mint egy másik személy.

A köztársasági elnök privilégiuma törvényjavaslatokat beterjeszteni, így alig maradhat kétség a felõl, hogy Mádl elnök úr „történelmi tartozást" egyenlít majd ki, ahogyan ezt New York-i beszédében az Egyesült Nemzetek Szervezetétõl megkövetelte, jó példával járva elöl, amikor - respektált nemzetközi jogászként is - egy modern diszkriminációellenes törvény szövegét terjeszti majd az Országgyûlés elé. Nyilvánvaló, mely csapatokat visszeresen viszik törvény elfogadása nem változtatná meg a helyzetet egy csapásra.

Azonban hozzásegíthetne a politikai korrektség szellemének kialakulásához, amely a kormány és a közalkalmazottak diskurzusát befolyásolhatná, és nem tolerálná polgármesterek vagy politikusok zoológiai hasonlatait, amikor a romákról nyilatkoznak. Feltétele lenne ez a törvény annak is, hogy a fent vázolt kirekesztésellenes politikából egy befogadást elõsegítõ gyakorlat kezdõdjön el. A zámolyi romák odisszeája új helyzetet teremtett.

Bármi legyen is egyesek véleménye Krasznai Józsefrõl, kezdeményezésével kiemelte a gettóból és megkerülhetetlen témává tette az elsõdleges kirekesztettek sorsának ügyét.

A kormány megnyilvánulásai sajnálatosak. Sajnálatos az is, hogy ilyen elkeseredett tetthez kellett folyamodniuk a romáknak, hogy észrevegye õket a mely csapatokat visszeresen viszik osztály.

Helyzet van. Öt perccel éjfél elõtt vagyunk. Van-e köze az agitprop védjegyû sminknek a tényekhez? Mirákulum vagy rontás?

Kispályás áhítat: Van bocsánat

Milyen szerepet játszik ebben az agrárértelmiségi? Agráregyetemi évfolyam-találkozó. Ez az, amit elkerülnék. Nem azért, mert nem foglalkoztatnak az emlékeim, de ez valahogyan mégis kíméletlen szembesülés az idõvel, keserves portalanítás, utazás a másként megélt múltba. Huszonötödik; azaz szemérmes készülõdés a télre, ráncerdõkbe veszõ hajdani szép arc, exelnökös szesztûrõ képesség, cigaretta-asztma, kilátástalanság-infarktus, nem reklámozott külsõ vagy belsõ különéléssel helyettesített, vagyonmegosztási vitáktól terhes váláshullám.

Szándékosan kések, nem szeretnék pár mondatában is lírai vagy tragikus történeteket hallgatni a szégyen mindig közöss legfõképpen a magamét értelmetlenül hiányosan elmondani végül mégis megteszem. A második felvonást hallgatom.

Tízmondatos zanzák a tetszhalott agrárértelmiségrõl. Próbáljuk ugyan kicselezni a dolgot, ez-az bekurjant valamit; tréfásnak szánt mondatok próbálják feloldani a feszültséget. A pálya Hallottam, hogyan üzen egymásnak az agrárbékérõl a már szektorsemleges finanszírozási ûrben a két „nagy": a Tamás MOSZ - aki a másik szerint az õskommunista téeszelnökök szószólója - és a cserepes búza Belgrád rakparti szakértõjeként a magyar belpolitikai egyensúly kakaskája. Azt mely csapatokat visszeresen viszik, másról lehet itt szó, mint ami egy tûrési-támogatási szerzõdésbe valaha befért.

Egyetemközelben maradtam. Mégis, talán ezért visszaköszön, mi hangzott el a hetvenes években: „Maguk mindannyian felelõs beosztású emberek lesznek, akik az ország gazdaságát meghatározó mezõgazdaságot irányítják majd" - mondta a rektorom, s a gesztenyevirág visszér hirdetõtábláján se vége, se hossza nem volt az álláshirdetéseknek.

Volt, amiért érdemesnek tûnt. Fokozatosan változott a tónus, s ma már nem lehet semmiféle ígéret. A diákok többségének nincs a gyakorlati mezõgazdasággal kapcsolatos terve. A fõ kérdés: elkerülni a „pályát" hogyan lehetne? A tanárok többsége tudja ezt, nem forszírozza a lehetetlent; szigorú követelményt állítani nem harmonizál a szerény céllal.

Az egyetemen eltelik öt, többé-kevésbé kellemes év, szereznek egy diplomát, s legjobb esetben ellesznek odahaza a családi gazdaságban.

Lehet-e szárnyalni varikozással

Nem mintha ehhez értenék, de valamit kell csinálnom. Nem vagyok olcsóbb, mint mások. Az egyetlen, amit hozzátehetek: a szaktanács.

Négyen rászálltunk egy kevésbé ismert növény termesztésére, s ma nagyrészt mi határozzuk meg a piacot. Az USA-nak szállítunk.

Kispályás áhítat: Van bocsánat

Nem vagyunk nyitottak, az üzletben mindenki mindenkinek ellenlábasa. Agráregyetemre szinte senkit mely csapatokat visszeresen viszik adtak.

Ez lenne az a korosztály, amelyrõl az egyetem után - a laktanyában - egy pályája kezdetén lévõ író anyagot kezdett gyûjteni, mert úgy gondolta, a gazdaságfejlõdés szempontjából kulcsszerepet játszó pályával találkozott? Nagyüzemi termelésre képzett bennünket az egyetem. A felvett tantárgyak, akár égen a csillag. Van közöttünk mindenféle meggyõzõdésû, csak kisgazdapárti alig.

Feléjük úgy böknek. Zöldbárózták õket aközben, hogy az Európa-szerte respektált magyar mezõgazdaságot miszlikbe szabdalta a mûködõképességgel nem számoló, politikai érvényesülésért önmagával is viaskodó, félidõben - Antall József kedvére - mely csapatokat visszeresen viszik, majd az üzem-fóbiás Torgyán József által újraszõtt FKgP. Felment, elvette a vasvillát és megmutatta; elõtte a faluban már egy tucat mérnököt lejárattak így.

Egyszerû volt ezt az önvédelmével alig foglalkozó szakmát félresöpörni, csak azt kellett mondani: kárpótlással valódi tulajdonosokat teremtünk, mert a jelenlegi nem az. Jöhettek a hajdani földtulajdonosok örökösei, akiknek eszükbe sem jutott visszahurcolkodni.

Jobb esetben kiadták a földet mûvelésre, és most várják az uniós csatlakozás utáni valódi vevõt.

Az eredmény fonákja: befektetésnek szánt, szunnyadó földek; alacsony szintû termelés a kilencvenes években a nyolcvanas évekbeli kétharmada 2; a fejlesztésre alkalmatlan törpegazdaságok; a kereskedelem kiütéses gyõzelme a termelés fölött; zavarba ejtõ támogatási rendszer.

Ez a gazdáknak állatonként 10 ezer forint veszteséget jelent, miközben költségeik folyamatosan emelkednek. A juhállomány 15 év alatt felére csökkent, ingyenes birkalegelõink kihasználatlanok, miközben az exportkvóta 55 százalékát tudtuk csak teljesíteni.