Liki visszérrel. Miért viszket az intim tájék?

A lelkes eljár ősei sirjához s a régi fénynél gyújt új szövétneket.

Miért viszket az intim tájék?

Vörösmarty Mihály Szigetvártól jó egy óra járásnyira, Tasóka-pusztán volt uradalmi cseléd az apám. Szigetvártól néhány kilométernyire, Somogyapátiban született megboldogult édesanyám. Magam is évekig odajártam elemibe Tasóka- pusztáról legkedvesebb mesterem és első fölfedezőm, Frühauf Ferenc tanító úr elé. Ha azt akarta, hogy órákig pissz nélkül, áhítatos szuszogással figyeljünk reá, akkor mindig csak Szigetvárról, Zrínyi Miklósról, a katonáiról, a legendás ostromról mesélt, sziporkázóan szép szavakkal.

Much more than documents.

Sóvárogva, esengve vártuk, hogy elkövetkezzenek liki visszérrel országos kirakóvásárok, amelyeknek ürügyén a pusztáról szívünk bálványa, az ódon vár közelébe kerülhettünk. Ó, a Vár! Az égígérő vörös téglafal! Emlékeim szépségén mit sem ront, hogy ma már tudom: nem ebből a várból rohant ki ban Zrínyi. Büszke meghatottsággal na tatom én is vendégeimnek, ha ritkán erre járok: — Kérem, ezen a töltésszakaszon rohant ki Nikola gróf, egyik kezében egy töltött kölyök-puskával, másikban beretvaéles, meztelen pengéjű görbe szablyával, szilvakék dolmányának mindegyik zsebébe száz-száz aranyat téve, legendába nőtt vitézei élén a halálba, a halhatatlanságba!

És még liki visszérrel is, negyven esztendő távolából, ha megállok a Vár előtt, emlékezetemben rég megholt öregapám, Nagykovács József juhász-bacsó meséje izzik fel, aki kisgyermekkoromban a Vár környékén legeltette liki visszérrel. Ha kivittam neki az ebédet, mindig mesével fizetett fáradságomért is, mielőtt továbbindult volna a nyájjal, liki visszérrel a néhai Pipagyújtó-csárda kútjához.

Nem volt már annak se ágasa, se kávája — sűrű, örökké susogó akác-cserje nőtte körül, rejtelmes, mesehizlaló zöld kerítésként. Öregapám izmos, kurta karjával kettéhajtotta a titokzatos, zöld falat, s fejének apró mozdulásával magához intett: Egyszer Odaóvakodtam a nyíláshoz, izgatott görcsösséggel liki visszérrel birkaszagú, avas, vén subája szélébe, és világ végéről, izgalmas üzenetként hűvös lehelet csapott az arcomba, és sejtelmes parázslással poshadt víztükör villantotta rám aranyszemét.

Uploaded by

Valahonnan, talán a — Liki visszérrel, kisfiam, a sok várkörnyéki kút közül ez a leghírösebb! Osztán, amikor liki visszérrel a Várat a török, ezön a likon bújt ki űmaga, mert elgyütt érte a miskacsászár. Üfelsége ott állt, ahun most te, a Zrínyi gróf úr mög itt, ahun én. A miskacsászár aszonta, gyere el énvelem innejd, Zrínyi fijam! Én csak tenéköd hoztam vezetéklovat!

Zrínyi úr, azzal megbökte a sastollas süvege karimáját —, mert azért csak császár a császár, hogy ha ojjan semmi kis vacak embör is, mint amijjen az a nyomorúti Miska vót — és visszamönt a likon a szöröncsétlen Szigetvárába, amit pedig mán szétlőtt, halálra nyomorított, mögégetött az a kutyahitön élő Szulejmán szultán!

Aztán mert már mindön égött, és möghalt az édös hazáért együtt a kedves katonáival!

Orvosi Hetilap, 1861. április (5. évfolyam, 14-17. szám)

Feje fölött, valahol a magasban szivettépő sikoltás hallatszott. Azonnal tudta a kis Nikola; édesanyja szemtanúja volt a vele történt hallatlan atrocitásnak, amikor is apjaura megakadályozza, hogy fiútársaival bele vesse magát az Unna-parti ősbozótba. Kiszakad a karja szegénynek! Itt a legfőbb ideje, hogy végre emberséget tanulj, te, te, tohonya bivaly! Nikola egyszerre behúzta a válla közé a fejét. Így még sohasem hallotta beszélni az édesapját. Úgy látszik, most az egyszer valamit komolyan akar.

EETESITÖ AZ ERDÉLYI MÚZEUM-EGYLET

És Nikola azt is tudja, most istenkísértés lenne, hogy ha vonakodna, makacskodna, toporzékolna. És hiába kulcsolja imára liki visszérrel kezét az édesanyja a kerengőn, semmi sem használ — el kell hagynia a szülői házat, s valaminek ebben a minutumban mindörökre vége szakadt. Hogy ha tudna sírni, bizony sírhatna, mert most aztán van rá igazán oka.

Hanem esze ágába sem jutott, hogy sírhatna, inkább gúnyosan Lebiggyedt az ajka, és mind a liki visszérrel hüvelykujját az övébe akasztotta, ahogy velencei zsoldosoktól látta tavaly.

Bakteriális vaginózis

Az apja agyát egyszerre elfutotta a vér fia pimasz fintorától. Még akart neki magyarázkodni hosszasan, hogy mire számíthat, mi vár rá majd Korbáviai Torquato Giovanni úr, édes anyai nagybátyja udvarában, utána pedig Keglevich Péter uram házánál, de torkára akadt a jó szó, s gorombán rárivallt; — Szedd a sátorfádat! Nikola még gúnyosabban nézett az apjára.

Aztán sarkon penderedett, inalt volna, hogy kardot válasszon a lovagteremben magának, de a bejárati ajtót zárva találta.

A Kék Hegyek Kapitánya

Márkó üvöltözött az istállók felől: — Hol a pokolba koslatsz már, Nikola? Meddig várjak? És kikocogott egy vedlett szőrű pejkóval, aminek a hátán ócska, kecskebőrrel bevont fanyereg hintázott.

A kápán átvetve egy vézna iszák, a másik oldalon meg betűzve egy vacak egyenes gyíkleső — holmi ügyetlen falusi kovács kalapálhatta. Visszér férfiaknál mitől szoknak riogatni ilyenféle pocsék szerszámmal, liki visszérrel disznóölés után a beleken marakodnak.

Elfacsarodott íziben a, szíve.

Te szegény Nikola, ugyan felvirradt a szerencsés napod! Hát így ereszt el idegen házhoz tanulni az apád? Mint egy futó kódist, üres tarisznyával, ócska, pókos gebe hátán, az, oldaladon ilyen otromba tűzpiszkálóval?

Nem baj, cseppet se aggódj, Nikola, nem téged fognak szidni, hanem liki visszérrel És már tudta, búcsúzni sem mehet föl az anyjához.

Trichomoniázis

Fölszegte a fejét, hosszú léptekkel az istállókhoz sietett, ahogy a gólya jár a tocsogóson. Márkó alig tudta elfojtani mosolygását, pedig az úr keményen meghagyta — mától liki visszérrel vége a komázásnak, csak szigorúan fogja, hogy katona legyen a fiúból, mégpedig nem is akármilyen!

De most még Márkó is meghőköl, pedig vellával fenyőolaj visszér kezelése el az anyja alól. Ugyan miből van ez a fickó?

Account Options

Könny se csillan a szeme sarkában, pedig hat- nyolc évre oda kell hagynia a szülői házat! Fölpattan a gebe hátára, sarkantyúba kapja, hogy felnyög a szerencsétlen pára; liki visszérrel úgy kilő, mintha legjava harmadfű harci paripa volna. Az öreg grófot hajszál híja, hogy a mélyben dübörgő Unna folyóba nem sodorja. Ott egy pillanatra fölkapja a fejét, s leszól fene gőgösen: — Így bocsát el, kigyelmed?

Nem én fogom szégyellni magam, apámuram!

És mire az apja ocsúdhatna, hogy lerántsa a ló hátáról, és kegyetlenül elagyabugyálja a nyereg mellé tűzött egyenes kard hüvelyével, liki visszérrel ki is ugratott a hídról az a pokolfajzat. Az öreg gróf csak hápog, a düh veresíti el az orcáját, aztán öklével a levegőbe csap, és harsogva fölkacag: — Ember lesz ebből, aki felmarkolta!

Nézelődött egy darabig, majd félrehúzta liki visszérrel száját.